Befizeti ezt is adóba,vagy megtanul belőle beszélni angolul?

Szinte követni is nehéz a törvénymódosításokat, és változásokat manapság, ráadásul azt sem lehet tudni, mikor melyiket szüntetik meg egyik napról a másikra egy tollvonással.

Vannak pályázatok, amelyekbe a kisebb cégek nem szívesen vágnak bele, de van egy másik lehetőség, amely kedvezően változott, és pályázni sem kell hozzá!

2007 januárjától kedvezően változott a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény a mikro és kisvállalkozások számára.


Mikro vállalkozás: maximum 10 fő, vagy kevesebb alkalmazott, és legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő éves nettó árbevétel.

Kisvállalkozás: 10 és 50 fő közötti alkalmazott, és legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő éves nettó árbevétel.

Középvállalkozás: 50 és 250 fő közötti alkalmazott, és legfeljebb 50 millió eurónak megfelelő éves nettó árbevétel.

Mi is a szakképzési hozzájárulás, és mire használható?

Ez egy adóforma, mely egy cég éves összes bruttó bérének 1,5 %-a.
Egy cég, ennek az összegnek egy részét (eddig 33 %) fordíthatja belső képzésre, el adományozhatja, vagy amit sokan tesznek, nem költi el, így be kell fizetnie adóba. A felhasználható százalék mikro, és kisvállalkozásoknál most megemelkedett! 

Kiszámolta már, hogy az ön cégénél éves szinten ez hány százezer forint?

Ha eddig mindent a könyvelőjére bízott, és nem foglalkozott ezzel, most gondolja át még egyszer!

Ezt is befizeti adóba (elajándékozza), vagy megtanul középszinten beszélni angolul úgy, hogy ez plusz költségbe nem kerül Önnek?

Rendelje meg ingyenes bemutató óránkat a cég telephelyén, és ismerje meg azt a módszert: 


             ami nem fárasztja el 

                ami 4-5 év tanulás helyett csak 11 hónap 

                ahol nem kell állandóan újra kezdenie 

                ahol nem lesz zavaros a nyelvtan 

                ahol nem magoltatnak szavakat


egyszerűen, csak beszélni tanítanak angolul!

Hívja kolléganőnket és rendelje meg ingyenes bemutató óránkat!


Miskolc:    46/413-126  Péter Krisztina

Debrecen: 52/452-946 Lövei Henrietta

Eger:          36/413-104 Filippinyi Nóra


Ui: Ne feledje, most megemelték. Holnap?

 

 


Hogyan tanulhatsz meg 3 lépésben egy angol igeidőt?>>>

"Az iskola elvégzésével elértem, hogy ma már egy üzleti vacsora alkalmával nem csak mosolygok, hanem aktívan társalgok is. A  Totál Tréning keretében alkalmazott módszer rövid időn belül maradandó nyelvtudást biztosít!" Stán Györgyné ügyvez. Borsodi Metál Öntöde kft.

 

Ha most kezdtél angolt tanulni>>>

"A módszer felépítésében a fő hangsúly a gyakorláson, beszéden volt. Ezek az angol órák már egy hónap elteltével mérhető változást hoztak az angol beszédkészségemben, valamint napi munkám során:jelentések, e-mailek, prezentációk. Az iskola valóban azt nyújtotta amit ígért." Faragó Ibolya áruházvezető OBI Hungary kft.


Ha már tanultál egy keveset>>>

"A módszer előnye, hogy ez az oktatási program a fő hangsúlyt a beszédre helyezi.Összességében az a vélemény alakult ki bennem, hogy ez a módszer hatékonyabb az általam korábban ismert nyelvoktatási módszereknél, ajánlom másnak is." Dr. Nádasdy József mk. alezredes MH Bp. Helyőrségp.


Akik már tanultak, és megint tanultak>>>

"Egy kis étteremben dolgozom, ahol nagyon sok(német holland) a külföldi vendég.Nagyon örülök neki hogy megértem őket, és tudok velük kommunikálni az eddig tanultak alapján! Sokat jelent számomra, hogy hasznosíthatom a munkámban az angol tudásomat!" O. Andrea Kezdő 3 szint


Te már sok mindent tudsz, de tovább is van>>>

"12 év angol tanulás után ez a nyelviskola volt az első, ahol a beszédkészséget tartják a fontosnak!" K. Balázs  Kezdő 3 szint

Ha problémát okoz, hogy kérdeznek, vagy neked kell kérdezni>>>

"Ezen az angol nyelvtanfolyamon kaptam meg azokat az alapokat, amiket bárhol már most tudok alkalmazni!" L.-né Andrea Kezdő 4 szint

 

Pánikban az egész család>>>

"Ez az új angol tanulási módszer amivel itt megismerkedtem nagyon bevált, mert mind a szóbeli, mind az írásbeli nyelvtudást folyamatosan fejleszti!" T. Ilona Kezdő 1 szint

 

"Január elején kezdtem el az angol tanulást újra, és február 5.-én elmentem írásbeli nyelvvizsgára csak úgy, és SIKERÜLT! Szerintem ennél több bizonyítékra nincs szükség!" L. Andrea Középhaladó 1 szint


"Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a nyelvtanfolyamra. Nekem nagyon fontos, hogy az órán sokat kommunikálunk. Itt minden diákot bevonnak az óra anyagába.Inkább mi kommunikálunk és nem a tanár, számomra ez nagyon lényeges." B. Henrietta Kezdő 1 szint